Igény szerinti szoptatás?!

Mielőtt megszületett az első gyermekünk, az egészségügyben dolgoztam. Megtanultam, hogy a csecsemő legjobb tápláléka az anyatej, és hogy a régebbi „óra szerinti” etetés helyett sokkal jobb az „igény szerinti szoptatás”. Na jó, de hogy is működnek ezek? Olvastam ilyen-olyan szakirodalmat, babás újságokat, és arra jutottam, hogy rendben van, hogy igény szerint szoptatunk, de azért csak módjával. Mert ha túl sokat van a baba mellen, felázik a mellbimbó, és sebes lesz, meg amúgy is csak elfárad a baba, na és ha túl gyakran megetetjük, akkor keveredik a gyomrában a félig emésztett anyatej a frissel, és hasfájós lesz, sőt, ha minden nyikkanásra cicit kap, akkor ezzel elkényeztetem, aztán ő fog diktálni a családban… De valóban így van? A három lányunk fokozatosan megtanított arra, hogy hogyan is működik valójában az igény szerinti szoptatás.

Legelső babámmal nagyon nehezen indult a szoptatás, 3 hónapos korára sikerült elhagynunk a bimbóvédőt, és sokat aggódtam azon, hogy elég-e neki az anyatej. Igyekeztem az igényeit figyelembe venni a szoptatáskor, de nagyon sokat fájt a hasa, így nem mertem 2 óránál gyakrabban mellre tenni. Persze valahogy meg kellett nyugtatni ilyenkor is, és amikor már nem bírtuk tovább, cumit adtunk neki, ezzel sikerült is elaludnia. Ha mentünk valahova, mindig azt számolgattuk, hogy mikorra kell hazaérnünk, vagy hol leszünk következő szoptatás idején. Kimerítő volt az is, hogy minden szopatás után „üresre” fejjem a mellemet, hiszen az olvastam valahol, hogy így lesz elég tejem. Egy időben mértem azt is mennyit eszik egy-egy étkezésre, és nagyon nem értettem, hogy miért van az, hogy ha sokat evett, egy óra múlva már sír (ilyenkor csak cumit kapott, hiszen hogy lenne már éhes), vagy minimális tejjel a pocakjában miért alszik órákig. Aztán eljött a fél éves kor, ilyenkor már nem elég az anyatej a babának, hozzá kell táplálni, lehetőleg szopi után. Igen, csak így nem fogadott el semmit. De éhen nem halhat, enni kell, hát akkor kapjon két szopi között, úgy se kell neki? Akkor előtte. Sorra váltottuk ki a szoptatásokat „rendes” étkezéssel (ezt írták nagyon sok helyen, hogy így kell), és így szép lassan el is jutottunk az elválasztásig. Éreztem, hogy ez 11 hónaposan túl korai, de túltettem magam rajta.

Második lányunkkal sem indult simán a szoptatás, de 2 hét után elhagyhattuk a bimbóvédőt. Ő olyan baba volt, hogy ha nem volt semmi a szájában (cici, cumi, vagy az ujja), akkor üvöltött, így hamar bevetésre került a nyugtatócumi. Neki is rengeteget fájt a hasa, és őt sem mertem túl gyakran és hosszan mellre tenni. Viszont a fejés két kicsi gyerek mellett már nem fért bele az életembe, és rájöttem, hogy enélkül is lehet élni (néha-néha azért rákényszerültem). Ha nagyon feszült a mellem, akkor bevetettem a tejgyűjtő kagylót, a szoptatás alatt másik mellből kicsöpögő tejet is kiválóan fel lehet vele fogni, és az enyhe túltelítődést is megoldotta. Ő nagyon szépen gyarapodott, csak néha támadtak kétségeim a szopott tejmennyiséget illetően, például 5 és fél hónaposan napi 5-6x 3-4 perceket szopott összesen, ennyi idő alatt mind a kettő cicivel végzett. De mivel a pelus tartalma mindig bőséges volt, elült az aggodalmam. A hozzátáplálás is könnyebben ment, szopizás után is örömmel fogadta a püréket, nekem viszont már eszem ágában sem volt kiváltani a szoptatásokat. Igaz esélyem sem volt, mert ahogy nőtt, egyre inkább ki tudta fejezni az igényét, és hacsak valami elháríthatatlan akadály nem volt, meg is kapta a cicit. Ekkoriban már nem az etetésekhez igazítottuk a kiruccanásokat, hanem szoptattam strandon, kikötőben, játszótéren, tulajdonképpen bárhol, ahol le tudtunk ülni (diszkréten betakarózva a ruháimmal). Ahogy nőtt, úgy került egyre inkább előtérbe az én igényem, például amikor elég nagynak éreztem hozzá, megbeszéltük, hogy éjjel a cici (és anya is) alszik, de reggel ha világos van, akkor megint lehet szopizni. Végül 26-27 hónapos kora körül maradt el végleg a cicizés, mert addigra már a harmadik babánkat vártam, és számomra nagyon kellemetlen volt így a szoptatás. Időközben, és a következő várandósság alatt sokat olvastam a szoptatásról, mert a korábbi kezdeti nehézségeket szerettem volna kihagyni harmadszorra.

A harmadik babánk volt a kellemes meglepetés. Ő volt az első gyerekünk, akit már a szülőszobán sikerült megszoptatni, bimbóvédőt egyáltalán nem használtunk. Mostanra már tisztában voltam vele, hogy mik a korai éhségjelek, nem kell megvárni, hogy sírással jelezze a baba a szopási igényét, és azt is megtanultam, hogy a szoptatás sokkal több, mint csupán etetés. Gyönyörűen lehetett látni a babámon, hogy amikor éhes hosszan szopik, ha álmos, akkor csak röviden, és el is alszik hamar. Egyértelműen jelezte azt is, ha segítségre volt szüksége az elalváshoz, de tejet már nem kért, ilyenkor hordozókendőben tudtam elringatni. Fejni már csak akkor fejtem, ha túlságosan feszültek a melleim, és emiatt nehezen tudott rákapni, akkor is csak annyit, hogy kicsit felpuhuljon. Továbbra is jó szolgálatot tett a tejgyűjtő kagyló. Tudtam, hogy igény szerinti szoptatással mindig lesz elegendő tejem a kisbabám számára, így a fagyasztóba is csak pár pohár tej került biztonsági tartalékként (váratlan helyzetekre). Már nem számoltam hányszor szopik egy nap, és mennyi időként, ennyi gyerek mellett már nem is tudtam volna követni. A mindennapok is könnyebbek voltak így, bátran el mertem indulni az oviba a nagyokért a picivel, tudtam, hogy mindig van nálam megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű, azonnal fogyasztható táplálék a számára. Szoptattam sokféle helyen, hordozókendő, vagy egy tetrapelus takarásában. A hasfájásos sírások is kimaradtak az életünkből, és ő volt az első babám, aki viszonylag keveset bukott. Tehát neki nem okozott gondot, hogy akár fél óránként is anyatejet kortyolt, és keveredett a gyomrában a régi és az új. Helyes szopási technikával akár több órás szoptatás sem tesz kárt a mellbimbóban, nem lesz felázott, vagy sebes, ezt is kipróbáltuk egy-egy betegséges időszak alkalmával.

Megtanultam azt is, hogy nincs teljesen üres mell, valamennyi mindig jön belőle, sőt a tej nagy része szoptatás alatt termelődik, és néhány napon belül a hirtelen megnőtt igényhez is tud alkalmazkodni a tejmennyiség. Három gyerek mellett értettem meg azt is, hogy milyen jó az igény szerinti szoptatás. Az elsőszülöttnél a baba „napirendjéhez” igazítottuk a család életét, a harmadik baba napirendje belesimult a már népesebb család napirendjébe. Kevesebb volt az éjszakai sírás és ébrenlét is, sokszor előbb felébredtem, hogy cicit kér, minthogy sírni kezdett volna, így visszaaltatni is könnyebb volt. A fogzási időszakokat is könnyebben vettük, alig került elő fogzáskönnyítő szer, hiszen a szoptatás kiváló fájdalomcsillapító is egy csecsemőnek. Az ő hozzátáplálása egy hosszabb történet, megér egy külön cikket.

A testvérek vajon hogyan viszonyultak egy sokat cicin, vagy kendőben lévő babához? Nagyon jól. Egy szoptatós párna vagy hordozókendő segítségével úgy lehet szoptatni, hogy marad két szabad kezünk, és tudunk a tesókkal játszani. Ha pedig a hátunkra kötjük kendőbe a babát, úgy van anyaközelben, hogy a nagyobbaknak szinte fel sem tűnik és foglalkozhatunk velük, vagy a háztartással. Előfordult olyan is, hogy épp a testvérek szóltak, hogy anya, adjál már neki cicit, hogy elhallgasson, hiszen tudták, hogy ez a leggyorsabb módja a baba megnyugtatásának.

Az ő történetének még nincs vége, pár hónapja oviba jár, de itthon még szopik. Tisztában van vele, hogy szopizás csak itthon anyával van. Fokozatosan megtanulta azt is, hogy léteznek a megnyugvásnak más módszerei, és azt is, hogy az igény szerintiségbe az én igényeim is beletartoznak.

Somoskői Zsuzsanna, 2015. március

A cikk a Zsebi magazin 2015. márciusi számában jelent meg.