Almási Edina

Edina_20151212-Kicsi-1Almási Edina vagyok, életmód-tanácsadó és terapeuta szakképesítésű természetgyógyász, hormonegyensúly tanácsadó, spirituális választerápia és lélekhang terápia alkalmazó.

Két gyermekem van, Izabella 2010-ben, Flórián 2013-ban született. Nagyon hamar kiderült – tulajdonképpen már a születésük is ezt mutatta -, és a mai napig ámulatba tud ejteni, hogy a két gyerek mennyire más habitusú, mennyire különböző személyiség, de a két éven túl tartó igény szerinti szoptatás és a BLW szerinti hozzátáplálás mindkettejüknél remekül működött. A szüléseim csodálatos élmények voltak, a szoptatási időszak pedig hosszú és rengeteget adott a felmerülő problémák megoldása, a negatív és pozitív élmények feldolgozása, a nehezebb és könnyebb időszakok megélése.

A szülést egy nő életében a legfontosabb eseménynek tartom, az anyaságot (vagy annak hiányát) pedig a legkomolyabb leckének, hiszen ezeken keresztül nagyon fontos és jelentőségteljes tanulnivalókat kapunk és egyáltalán nem mindegy, hogy ezekhez hogyan állunk hozzá.

Számomra megkérdőjelezhetetlen, hogy a legjobb táplálék a babának az anyatej és a legjobb gyógyír számos testi-lelki bajra a szoptatás. A sikere nagyrészt azon múlik, hogy már a várandósság alatt felkészüljünk rá, tájékozódjunk, tudjuk, hogy hová, kihez fordulhatunk a kérdéseinkkel, hol kapcsolódhatunk hasonló élethelyzetben lévő anyákkal, akiktől az elméleti dolgok gyakorlatát is elleshetjük. Nagy öröm számomra, hogy a Lactateam egyik alapítójaként, jelenleg szakmai támogatójaként olyan szakemberek mellett segíthetek a szoptatással kapcsolatos korszerű információk népszerűsítésében, akiknek az igény szerinti szoptatás mellett más, a babás időszakkal kapcsolatos témákban is van tapasztalatuk.

Fordulj hozzám bizalommal, ha a tej- vagy gluténmentes életmódról van kérdésed, vagy érdekel, hogy milyen módszerek segíthetnek abban, hogy a várandóssággal, szüléssel, szoptatással, babázással kapcsolatos problémák lelki okát feltárd, a blokkokat oldani tudd. Rólam és a tevékenységemről az almasiedina.hu oldalon olvashatsz bővebben.

Almási Edina

Gabi története

Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy lesz egy gyönyörű, kerek fejű, tejszagú, szoptatott babám, hitetlenkedve csóváltam volna a fejem. A mi családunkban ugyanis nem szoptatnak a nők. Nem tudnak. (Egy kivétellel, de őt csodabogárnak tartják.) Ezt az anyák nem ideologizálják túl és nem könyvelik el problémaként, hanem egyöntetűen biológiai okokkal magyarázzák – ti. „a mi családunk női sajnos genetikailag képtelenek anyatejet termelni”. Genetikailag képtelenek rá, ergo én is kényszerűen megörököltem. Gyakorlatilag ennek a ténynek a biztos tudatában nőttem fel.

A családomban egyébként sajátos misztériuma van a szülésnek, az anyaságnak, meg úgy egészében véve a nőiségnek. Ez többek között annak a profán ténynek is köszönhető, hogy javarészt nőkből, per pillanat egészen pontosan ötgenerációnyi klassz nőből tevődik össze a népes famíliánk. Ha pedig ennyi nő van egy rakáson, magától értődően halmozódnak fel azok a bizonyos titkok és tudások, s az ember lánya, ha akarja, ha nem, mire elér odáig, hogy ő maga is felnőtt lesz, már magában hordozza a készen kapott elvek patchworkjét.

Épp ezért talán nem is meglepő, hogy akkor, amikor kiderült, hogy gyerme14805594_10154580873097440_408840242_nket várunk a férjemmel, aktiválódott minden addig tanult ismeretem a szüléssel és gyerekneveléssel kapcsolatban, és elkezdtem komolyabban elgondolkodni a családi anekdotákon, majd kutatni, olvasni, előadásokra járni és létrehozni a saját elvrendszeremet. Számos (tanult) gondolatom és érzésem volt korábban is a témával kapcsolatban, de talán mondanom sem kell, hogy mire éles helyzetbe kerültem, szinte minden prekoncepciómat felülírta az élet, még ha korábban megkérdőjelezhetetlennek is tűntek. Pl.:
• képtelen leszek elviselni a szülés fájdalmát, horribile dictu egyáltalán nem leszek képes szülni;
• a szoptatásra való képesség genetikai adottság és privilégium;
• a tápszer ugyanolyan jó, mint az anyatej, hisz „más is felnőtt rajta, mégsem lett semmi baja”;
• minden kisbaba cumizik és KELL is cumiztatni, hogy nyugtod legyen;
• nem szabad, hogy a baba sokat „lógjon rajtad”, mert megszokja, elkényezteted, túleteted, a fejedre nő, aztán nézhetsz stb.;
• a gyereket időhöz kötötten kell etetni, mert akkor tanul rendet (bár ez korábban is rettenetesen merevnek hatott, sosem volt hozzám illő módszer, és valójában a családom női sem feltétlenül értettek vele egyet);
• a szoptatás CSAK etetés;
• szoptatni néhány hónapig bőven elég, utána már inkább úri passzió;
• minden baba képes csendben tátogva jelezni az éhségét – ezt nem tudom, honnan vettem, de máig meglep, hogy mennyire nincs így. Az én gyerekem genetikailag képtelen korai éhségjeleket produkálni.

Visszaolvasva ezt a néhány vázlatpontot furcsa belegondolni, hogy volt idő, amikor mindenfajta kritikai reflexió nélkül magaménak vallottam őket (azt hiszem). Ezeket magam mögött hagytam, csupán három, itt fel nem sorolt tartja magát azóta is: 1. semmit sem szeretnék egyedül csinálni és a páromat is hagyom szülőként kibontakozni, 2. soha de soha nem fogom sírni hagyni a gyerekem, és 3. én magam akarom táplálni őt mindenfajta közvetítő eszköz nélkül.

Amikor megtudtam, hogy Sára lányom megfogant, eldöntöttem tehát, hogy megtöröm a családi átkot és szoptatni fogok. Ha törik, ha szakad. Megszületik a babánk és azonnal mellre teszem, hogy a köztünk lévő kapcsolat folytonos maradhasson, majd egészen addig újra és újra megteszem ezt, ameddig csak szüksége(m) van rá. De nem így történt. Még csak 10 hét telt el a szülés óta, de így is egy tucat akadállyal kellett szembesülnöm a szoptatás kapcsán. Ezek egyrészt fizikai problémák, másrészt ideológiai konfliktusok.

Fizikai. Sajnos nem mondhatom, hogy az én testem könnyen alkalmazkodik a változásokhoz, mint amilyen a terhesség, a szülés, vagy épp a szoptatás. A várandósság időszakát akármennyire is szerettem volna rózsaszín ködben eltölteni és élvezni, ahogy szépen kerekedik a pocakom, ahogy ficánkol a kislányom, és nézni, ahogy egy szempillantás alatt apává válik a párom, a boldog várakozás sajnos nem sikerült. Hol a terhespatológián, hol otthon feküdtem az ágyban, marékszámra tömtem magamba a magnéziumot, és imádkoztam, hogy húzzuk ki egyben legalább a 36. hétig. Kicentiztem, pont addig sikerült is. 2016 júniusában megszületett Sára lányunk 2780 grammal, 45 centivel, egészségesen, nagy hanggal.

Maga a szülés nem tartozik életem legszebb emlékei közé. Hirtelen jött, a beavatkozások kellemetlenek voltak és váratlanul értek, a felépülés hihetetlenül lassan ment, és bár szép súllyal és egészségesen született a kis pindúrunk, korababasága miatt (meg talán némi figyelmetlenség miatt is) megszületése után azonnal elvitték tőlem és csak másnap délután találkozhattam vele először a PIC-en. Nem éppen így terveztem az első találkozást, sőt. Vártam, hogy a kis kék krumplibogarat magamhoz ölelhessem és a fájdalmat elfelejthessem. Ehhez képest ott maradtam a nagy fájdalmammal nyolc hónap után először teljesen egyedül. És még csak meg sem tudtam etetni a kislányomat. Ehelyett tápszert kapott szinte azonnal. Ezzel kezdődött a közös kis kálváriánk.

Amikor másnap este áthozták hozzám, annyira megörültem, hogy addig hagytam „rajtam csüngni” és annyira nem figyeltem a technikára, hogy teljesen kisebesedett a mellbimbóm. Annyira fájt, égett, szúrt, hogy miután hazamentünk a kórházból, még napokig csak tápszert tudtam neki adni. Szépen lassan azonban oldódott a bennem lévő feszültség, és addig-addig próbálkoztam, hogy a 2. hét vége felé teljesen elhagyhattuk a tápszert, és végre valahára a babám kizárólag anyatejet kaphatott. A mellfájdalom azonban korántsem szűnt meg a sebek begyógyulásával és az idő előre haladtával, sőt. Minden utánajárás, olvasás, próbálkozás és orvosi segítségkérés ellenére rettenetesen fájt a szoptatás és – a gyerkőctől függetlenül – a fejés egyaránt. Felszíni sérülést vagy bármilyen elváltozást sem általánosságban, sem a szoptatás előtt/alatt/után nem tapasztaltam. A fájdalom inkább egy belülről érzékelhető, égető-szúró, az egész mellre kiterjedő, a vákuumképződéssel induló és a szoptatás teljes időtartama alatt jelen lévő borzasztó érzés volt, ami néha annyira intenzívvé vált, hogy többször is meg kellett szakítanom a szoptatást. A környezetemben mindenki technikai problémára gyanakodott, én azonban biztos voltam benne, hogy nem az. A babóca szépen gyarapodott, nagyon is szépen, így azt gondoltam, hatékonyan és eleget eszik, nem lehet gond a technikával. 6 hétig rémálom volt a szoptatás, aztán erőt vettem magamon és tényleges szakmai segítséget kértem a Lactateam csapatától. Azt hiszem, ez volt az egyik legjobb döntés, amit a lányom megszületése óta hoztam. Egy türelmes konzultáció és egy rövid gondolkodási idő után megkaptam a tökéletes választ: vissza kell térnem a magnézium szedésére, a szülés után ugyanis túl hirtelen hagytam abba, és ez okozhatott tejcsatorna görcsöt. És láss csodát, a fájdalom napokon belül enyhült, mára pedig már szinte nem is érzem. Nem tudok eléggé hálás lenni ezért…

Ideológiai. Mindennek ellenére problémák sora nehezíti azóta is az életünket. Kiderült, hogy Sárám tejfehérje allergiás, és valószínűleg a tojást sem bírja a kis teste, így szigorú diétát tartok 5 hetes kora óta. A tünetei elmúltak, de a klasszikus csecsemőkori hasfájását a környezetemben sokan összekötötték az allergiával, így több ízben is szembesülnöm kellett a „hagyom szenvedni a lányom a szoptatáshoz való makacs ragaszkodásom miatt ahelyett, hogy áttérnénk tápszerre” – narratívával. Szerencsére a szakemberek részéről mindenhol szoptatásbarát szemlélettel találkoztam, és persze azért a családban is találtam támogatót (akinek inge, vegye magára a soha nem szűnő hálámmal együtt), így tudtam magam tartani a szoptatás folytonosságához.

S bár a párom is megingott az elején (aki hallotta már sírni a lányunkat, az nem csodálkozhat), ez nem tartott tovább egy pillanatnál. Szerencsére. Hihetetlenül mélyen gyökerező társadalmi hitekkel és gyakorlatokkal kell szembe mennünk (lásd a fenti felsorolást), ezt pedig nem lehet egyedül csinálni, kell az ember párja is támasznak – be kell avatni őt is, egyrészt, mert a gyereknek nem csak egy szülője van, másrészt, mert apának is tudnia kell, hogy fontos, és nem csak egy mellékszereplője csemetéje életének. Ha az ember elköteleződik bizonyos elvek és gyakorlatok mellett a gyermeke gondozása kapcsán (pl. igényszerinti kizárólagos szoptatás legalább 6 hónapig, együtt alvás, sírni hagyás, cumi és cumisüveg mellőzése, esetleg később igény szerinti hozzátáplálás stb.), szükségszerűen szembesülnie kell még a szűkebb környezetének a gyanakvásával is. Ezért nem feltétlenül kell a családtagokat, barátokat hibáztatni, viszont meg kell tanulni ezt a gyanakvást kezelni mélyebb sebek és sértődések nélkül. Ez mind közül a legnehezebb…

Szoptatni a világ egyik legtermészetesebb dolga. Mégis számomra az egyik legnehezebb és legküzdelmesebb is… S bár nem gondoltam volna, de a szoptatás is a nőiségem szerves részévé, egy új, nem kizárólagos, de meghatározó aspektusává vált.

Köszönöm mindenkinek, aki segített, hogy ez így lehessen!

Georgina története

Szabó Georgina vagyok, 26 éves, egy 26 hónapos cicifüggő nagyfiú anyukája. Szívesen megosztanám veletek a szoptatási történetünket.

2014 júliusára vártuk a kisfiam érkezését és már a várandósság alatt szerettem volna felkészülni a szoptatásra. Abban biztos voltam, hogy szoptatni szeretnék. Sokat olvasgattam az lll.hu-t, szoptatós fórumokat bújtam az interneten és szülésfelkészítő kurzuson vettem részt a párommal. A családom nagyon támogató volt a terveimmel kapcsolatban, ez sok erőt adott a kezdeti nehézségekben. Terhességi diabétesz miatt paleo diétán voltam, ami alacsony szénhidráttartalmú étrendet jelentett sok zöldséggel.

A tejem a szülést követő 3. napra lövellt be rendesen, addig babámat nagyon sokszor tettem mellre. A kórházban egyből megszoptathattam a babát, az aranyórát zavartalanul együtt tölthettük. A kisfiam ügyesen szopizott igény szerint, de nekem nagyon erős volt a tejleadó reflexem, ami az egeorginalején tanulási folyamatot igényelt a részemről és a fiam részéről is. Hordozókendőben sokszor álomba szopizta magát a kisfiam.

A növekedési ugrásoknál megijedtem, hogy nem tudja a csillapíthatatlan étvágyat mulasztani a tejem, de erre is a minél többszöri mellretétel volt a válaszom. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejes volt a fiam, de 1.5 éves korában kezdett el 2 kanálnyinál nagyobb mennyiséget enni.

2x volt balesetünk szoptatás alatt, mikor a fogzó gyermek véresre harapta a mellbimbóm. Csodakrémek helyett rájöttem, hogy akkor múlik hamarabb a fájdalom, ha pont a sebes ciciből szoptatok. Ma már ovis nagyfiú, aki egy egész napot kibír cicizés nélkül, de estére szeret hozzám bújni és cicizni. Bízom benne, hogy elhagyja majd a cicizést, ha készen áll rá.

Azoknak az édesanyáknak, akik szoptatni szeretnék a gyermeküket, azt a tanácsot adnám, hogy ne adják fel! A szoptatást tanulni kell és szakemberek segítik a helyes technika kialakítását!

A babáknak ez a legnagyobb immunerősítő ajándék az életre!

Köszönettel:
Szabó Georgina

 

Anyán osztozni – máshogy

A baba túlélése az anya jelenlétének függvénye már csak azért is, mert kizárólag ő tudja táplálni. A modern társadalomban ez már nem teljesen igaz, de mivel cumisüveg és tápszerek azért nem túl régóta léteznek, eredetileg a természet a hormonokkal gondoskodott róla, hogy egy gyermek megszületése után az anyukája némileg függővé váljon tőle, akarja őt életben tartani. A csecsemő ideális tápláléka az anyatej, manapság ezzel már senki nem vitatkozik, sőt számos kutatás bizonyítja, hogy az igény szerinti szoptatásnak van a legtöbb előnye a gyermek testi-lelki fejlődése szempontjából, de az anyuka egészségére is pozitív hatással van. Ez azonban az anya teljes jelenlétével jár és tagadhatatlan, hogy a legtöbb párkapcsolatot bizony megviseli ez az időszak, pláne, ha a pár több gyermeket is vállal.

A gyakorlatban bizony ez úgy néz ki az elején – adott baba igényei szerinti ideig -, hogy az anya nullahuszonnégyben csak szoptat, sőt, ezt a későbbiekben is elég gyakran teszi, hisz a szoptatás anyának-babának jó, hasznos, egészséges. Csakhogy ez a csodálatos időszak és persze már maga a gyermekvállalás is, számos kihívással jár anyának, apának egyaránt. Hatalmas a felelősség, rengeteg a változás, a női-férfi szerepek átalakulnak az anyaság-apaság megszületésével. Az anya testét a baba “használja”, hasonlóan ahhoz, amikor még pocaklakó volt, hiszen az a táplálékforrása, abból iszik, a testközelségtől nyugszik meg, sőt, az még a testhőmérsékletének, légzésritmusának szabályozására is képes. Mivel az igény szerint szoptatott babát hónapokig nem lehet hosszabb időre másra bízni, előfordulhat, hogy a korábbi értelemben vett párkapcsolat jó ideig héttérbe szorul.

Minden – a babakor is – elmúlik egyszer, viszont olyan dolgokat tanulhat belőle férfi és nő egyaránt saját magáról és a párjáról is, amit másképp nem fedezhettek volna fel. Ha megélik a jelent ebben az időszakban és befogadják az örömök ajándékait, a nehézségek tanításait, akkor elmélyülhet a kapcsolatuk, érettebben léphetnek tovább, amikor a baba elkezd függetlenedni az anyukájától és újra eljön az ideje a kettesben töltött időnek.

Almási Edina

Pálné Gudmon Erika

12695651_898798906905255_288989325_o

Pálné Gudmon Erika vagyok. Siklóson élek férjemmel és két kisfiunkkal. Rekreációs sportoktatóként női egészséget támogató mozgásformákat tanítok PiheNő stúdiómban (jóga, LoveYourBelly, Aviva).

Gyermekeim születése után megtapasztalhattam a szoptatás örömeit, előnyeit, de nehézségeim is támadtak. Támogatást, segítséget kaptam a La Leche Liga-tól, majd néhány évvel később magam is akkreditált szoptatási tanácsadó lettem.

Havi rendszerességgel szervezek Siklóson (PiheNő – Siklós, Mária u. 12.) La Leche Liga szoptatást támogató baba-mama csoportot, ahol elfogadó, támogató női körben beszélgetünk a szoptatásról.

E-mailben is szívesen segítek a hozzám forduló anyáknak, családoknak: gudmonerika@gmail.com.

Igény szerinti szoptatás?!

Mielőtt megszületett az első gyermekünk, az egészségügyben dolgoztam. Megtanultam, hogy a csecsemő legjobb tápláléka az anyatej, és hogy a régebbi „óra szerinti” etetés helyett sokkal jobb az „igény szerinti szoptatás”. Na jó, de hogy is működnek ezek? Olvastam ilyen-olyan szakirodalmat, babás újságokat, és arra jutottam, hogy rendben van, hogy igény szerint szoptatunk, de azért csak módjával. Mert ha túl sokat van a baba mellen, felázik a mellbimbó, és sebes lesz, meg amúgy is csak elfárad a baba, na és ha túl gyakran megetetjük, akkor keveredik a gyomrában a félig emésztett anyatej a frissel, és hasfájós lesz, sőt, ha minden nyikkanásra cicit kap, akkor ezzel elkényeztetem, aztán ő fog diktálni a családban… De valóban így van? A három lányunk fokozatosan megtanított arra, hogy hogyan is működik valójában az igény szerinti szoptatás.

Legelső babámmal nagyon nehezen indult a szoptatás, 3 hónapos korára sikerült elhagynunk a bimbóvédőt, és sokat aggódtam azon, hogy elég-e neki az anyatej. Igyekeztem az igényeit figyelembe venni a szoptatáskor, de nagyon sokat fájt a hasa, így nem mertem 2 óránál gyakrabban mellre tenni. Persze valahogy meg kellett nyugtatni ilyenkor is, és amikor már nem bírtuk tovább, cumit adtunk neki, ezzel sikerült is elaludnia. Ha mentünk valahova, mindig azt számolgattuk, hogy mikorra kell hazaérnünk, vagy hol leszünk következő szoptatás idején. Kimerítő volt az is, hogy minden szopatás után „üresre” fejjem a mellemet, hiszen az olvastam valahol, hogy így lesz elég tejem. Egy időben mértem azt is mennyit eszik egy-egy étkezésre, és nagyon nem értettem, hogy miért van az, hogy ha sokat evett, egy óra múlva már sír (ilyenkor csak cumit kapott, hiszen hogy lenne már éhes), vagy minimális tejjel a pocakjában miért alszik órákig. Aztán eljött a fél éves kor, ilyenkor már nem elég az anyatej a babának, hozzá kell táplálni, lehetőleg szopi után. Igen, csak így nem fogadott el semmit. De éhen nem halhat, enni kell, hát akkor kapjon két szopi között, úgy se kell neki? Akkor előtte. Sorra váltottuk ki a szoptatásokat „rendes” étkezéssel (ezt írták nagyon sok helyen, hogy így kell), és így szép lassan el is jutottunk az elválasztásig. Éreztem, hogy ez 11 hónaposan túl korai, de túltettem magam rajta.

Második lányunkkal sem indult simán a szoptatás, de 2 hét után elhagyhattuk a bimbóvédőt. Ő olyan baba volt, hogy ha nem volt semmi a szájában (cici, cumi, vagy az ujja), akkor üvöltött, így hamar bevetésre került a nyugtatócumi. Neki is rengeteget fájt a hasa, és őt sem mertem túl gyakran és hosszan mellre tenni. Viszont a fejés két kicsi gyerek mellett már nem fért bele az életembe, és rájöttem, hogy enélkül is lehet élni (néha-néha azért rákényszerültem). Ha nagyon feszült a mellem, akkor bevetettem a tejgyűjtő kagylót, a szoptatás alatt másik mellből kicsöpögő tejet is kiválóan fel lehet vele fogni, és az enyhe túltelítődést is megoldotta. Ő nagyon szépen gyarapodott, csak néha támadtak kétségeim a szopott tejmennyiséget illetően, például 5 és fél hónaposan napi 5-6x 3-4 perceket szopott összesen, ennyi idő alatt mind a kettő cicivel végzett. De mivel a pelus tartalma mindig bőséges volt, elült az aggodalmam. A hozzátáplálás is könnyebben ment, szopizás után is örömmel fogadta a püréket, nekem viszont már eszem ágában sem volt kiváltani a szoptatásokat. Igaz esélyem sem volt, mert ahogy nőtt, egyre inkább ki tudta fejezni az igényét, és hacsak valami elháríthatatlan akadály nem volt, meg is kapta a cicit. Ekkoriban már nem az etetésekhez igazítottuk a kiruccanásokat, hanem szoptattam strandon, kikötőben, játszótéren, tulajdonképpen bárhol, ahol le tudtunk ülni (diszkréten betakarózva a ruháimmal). Ahogy nőtt, úgy került egyre inkább előtérbe az én igényem, például amikor elég nagynak éreztem hozzá, megbeszéltük, hogy éjjel a cici (és anya is) alszik, de reggel ha világos van, akkor megint lehet szopizni. Végül 26-27 hónapos kora körül maradt el végleg a cicizés, mert addigra már a harmadik babánkat vártam, és számomra nagyon kellemetlen volt így a szoptatás. Időközben, és a következő várandósság alatt sokat olvastam a szoptatásról, mert a korábbi kezdeti nehézségeket szerettem volna kihagyni harmadszorra.

A harmadik babánk volt a kellemes meglepetés. Ő volt az első gyerekünk, akit már a szülőszobán sikerült megszoptatni, bimbóvédőt egyáltalán nem használtunk. Mostanra már tisztában voltam vele, hogy mik a korai éhségjelek, nem kell megvárni, hogy sírással jelezze a baba a szopási igényét, és azt is megtanultam, hogy a szoptatás sokkal több, mint csupán etetés. Gyönyörűen lehetett látni a babámon, hogy amikor éhes hosszan szopik, ha álmos, akkor csak röviden, és el is alszik hamar. Egyértelműen jelezte azt is, ha segítségre volt szüksége az elalváshoz, de tejet már nem kért, ilyenkor hordozókendőben tudtam elringatni. Fejni már csak akkor fejtem, ha túlságosan feszültek a melleim, és emiatt nehezen tudott rákapni, akkor is csak annyit, hogy kicsit felpuhuljon. Továbbra is jó szolgálatot tett a tejgyűjtő kagyló. Tudtam, hogy igény szerinti szoptatással mindig lesz elegendő tejem a kisbabám számára, így a fagyasztóba is csak pár pohár tej került biztonsági tartalékként (váratlan helyzetekre). Már nem számoltam hányszor szopik egy nap, és mennyi időként, ennyi gyerek mellett már nem is tudtam volna követni. A mindennapok is könnyebbek voltak így, bátran el mertem indulni az oviba a nagyokért a picivel, tudtam, hogy mindig van nálam megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű, azonnal fogyasztható táplálék a számára. Szoptattam sokféle helyen, hordozókendő, vagy egy tetrapelus takarásában. A hasfájásos sírások is kimaradtak az életünkből, és ő volt az első babám, aki viszonylag keveset bukott. Tehát neki nem okozott gondot, hogy akár fél óránként is anyatejet kortyolt, és keveredett a gyomrában a régi és az új. Helyes szopási technikával akár több órás szoptatás sem tesz kárt a mellbimbóban, nem lesz felázott, vagy sebes, ezt is kipróbáltuk egy-egy betegséges időszak alkalmával.

Megtanultam azt is, hogy nincs teljesen üres mell, valamennyi mindig jön belőle, sőt a tej nagy része szoptatás alatt termelődik, és néhány napon belül a hirtelen megnőtt igényhez is tud alkalmazkodni a tejmennyiség. Három gyerek mellett értettem meg azt is, hogy milyen jó az igény szerinti szoptatás. Az elsőszülöttnél a baba „napirendjéhez” igazítottuk a család életét, a harmadik baba napirendje belesimult a már népesebb család napirendjébe. Kevesebb volt az éjszakai sírás és ébrenlét is, sokszor előbb felébredtem, hogy cicit kér, minthogy sírni kezdett volna, így visszaaltatni is könnyebb volt. A fogzási időszakokat is könnyebben vettük, alig került elő fogzáskönnyítő szer, hiszen a szoptatás kiváló fájdalomcsillapító is egy csecsemőnek. Az ő hozzátáplálása egy hosszabb történet, megér egy külön cikket.

A testvérek vajon hogyan viszonyultak egy sokat cicin, vagy kendőben lévő babához? Nagyon jól. Egy szoptatós párna vagy hordozókendő segítségével úgy lehet szoptatni, hogy marad két szabad kezünk, és tudunk a tesókkal játszani. Ha pedig a hátunkra kötjük kendőbe a babát, úgy van anyaközelben, hogy a nagyobbaknak szinte fel sem tűnik és foglalkozhatunk velük, vagy a háztartással. Előfordult olyan is, hogy épp a testvérek szóltak, hogy anya, adjál már neki cicit, hogy elhallgasson, hiszen tudták, hogy ez a leggyorsabb módja a baba megnyugtatásának.

Az ő történetének még nincs vége, pár hónapja oviba jár, de itthon még szopik. Tisztában van vele, hogy szopizás csak itthon anyával van. Fokozatosan megtanulta azt is, hogy léteznek a megnyugvásnak más módszerei, és azt is, hogy az igény szerintiségbe az én igényeim is beletartoznak.

Somoskői Zsuzsanna, 2015. március

A cikk a Zsebi magazin 2015. márciusi számában jelent meg.

Cumi vagy nem cumi

A nyugtatócumi a babának „tartozéka”, minden unokatesómnak volt, férjemnek is, nekem is, a játékbabákat is cumival árulják… A cumi egy instant sírásmegszüntető eszköz, segít a babának megnyugodni, elaludni. Még nem volt gyermekem, amikor a rádióban egy anyuka beszélt a cumi és az ujjszopás előnyeiről és hátrányairól. Akkor vált számomra világossá, hogy egy baba cumi nélkül is felnőhet, és kezdtem kételkedni a korábbi, „nincsen baba cumi nélkül” hiedelmemben. Születendő első lányunknak be is szereztünk egyet, biztos ami biztos alapon, de úgy gondoltam, hogy majd meglátjuk lesz-e rá igénye.

A szoptatás döcögősen indult, sebes mell miatt pár napig lefejt tejjel táplálás, majd a bimbóvédő bevetése is megvolt. Ezen nehézségek, és az akkori félelmeim (miszerint akkor lesz hasfájós, ha túl gyakran megetetem) következtében szóba sem jött, hogy nyugtatási célból mellre tegyem a pár napos babámat. De ő sírt két etetés között is, hát mit csináljunk vele? Az újdonsült nagymama közölte, hogy bízzam rá, majd ő megnyugtatja. Valóban sikerült is neki, büszkén mutatta a karjaiban békésen alvó újszülöttet, akinek cumi volt a szájában. Legközelebb már adta magát ez a megoldás, és valóban működött is (bár eleinte némi „rábeszélés” kellett, hogy ne köpje ki kisbabánk a cumit). Nagyon nem örültem neki, hogy mégis „igényli”, de így legalább meg tudtunk nyugtatni. Gondosan ügyeltem rá, hogy „nehogy megszokja”, hogy cumival a szájában alszik, ezért amint lehetett, elvettem tőle alvás közben. Nem mindig hagyta. És persze egy idő után megszokta, hogy az kell az alváshoz. Meg a babakocsizáshoz is, mert anélkül csak sírt benne. Vagy a cumi ellenére is. Előfordult, hogy séta közben kihajította a cumiját a babakocsiból, ezzel hatalmas fejtörést okozva, hogy az utca közepén hogyan tisztítsuk meg, és tehessük újra használhatóvá. (A másoknál oly sokszor látott lenyalom és visszaadom a babának módszertől egyszerűen rosszul voltam, arra gondoltam, hogy így milyen hatékonyan lehet megalapozni a fogszuvasodást a saját gyermekünknél, betelepítve szájába a saját fogszuvasodást okozó baktériumainkat, ezért ez a megoldás nálunk fel sem merült.) Éjjel is volt, hogy eltűnt az a fránya cumi, így aztán megpróbáltunk biztosra menni, mindig két darab volt készenlétben. Így már könnyebb volt egy fokkal, de bizony egy kiságyban (és alatta) két cumi is el tud tűnni, főleg éjjel a sötétben.

A cumit a nyugtatáson kívül indikátorként is használtuk: ha lenyugodott tőle, akkor nem volt éhes, ha kiköpte és tovább sírt, akkor eljött a kajaidő. De volt, hogy a cicin is csak sírt. Vagy szívott párat, és sírt. Nem értettem miért nem akar szopni, ha egyszer itt az ideje. „Ha nem szopizol kislányom, akkor anyának nem lesz elég teje, hogy jóllakjál, és akkor fejnem kell, hogy fenntartsam a termelést.” Utólag úgy gondolom, hogy sok szopis gondtól megkíméltük volna magunkat, ha kihagyjuk az életünkből a bimbóvédőt, cumisüveget, és a nyugtatócumit, és ő se hagyta volna abba a szopizást 11 hónaposan.

De azért örültünk is, főleg mikor már magának is vissza tudta tenni a cumiját. És persze ezzel együtt jöttek a rendszabályok: cumi csak alváshoz, csak az ágyban. Egy darabig működött. De aztán rájött, hogy könnyen hozzáfér, és napközben is folyamatosan cumizott volna. Én meg aggódtam, hogy fog így megtanulni rendesen beszélni, ha a szájában a cumi, mi lesz a fogfejlődésével, mennyire fogja eltorzítani a fogsorát. És legfőképpen mikor fog leszokni róla? Mert egyszer ez az idő is eljön. Vagy szeretnénk, hogy eljöjjön. Így hát jöttek a gonosz állatok, először a cica, ami csak napközben tüntette el a cumit, de estére mindig megtaláltuk. Aztán egyszer eljött a gaz kutyus, és elvitte örökre. Volt pár sírós elalvás, és néhány nehéz éjszakánk, de aztán túl voltunk rajta. Csak elgondolkodtató volt, amikor még fél-egy év múlva is nekiállt csemeténk azon filozofálni, hogy „vajon a kutyus hogy jött be hozzánk, amikor az ajtó zárva volt, és hova vihette a drága cumimat”…

Amikor megszületett a második babánk, ismét döcögősen, bimbóvédővel indultunk, de már csak két hétig (első babával 3 hónapig függtünk tőle), viszont a cumisüveget sikerült elkerülnünk azt az egy esetet leszámítva, amikor a (bababarát!) kórházban a csecsemős nem tudta kivárni míg a 10 ml lefejt tejemet pohárból a babámnak adom. Második lányunk kicsit más habitussal érkezett, neki mindig kellett, hogy valami legyen a szájában, vagy cici, vagy a keze (hason fekve nagyon hamar megtalálta). Mivel ezek nem mindig álltak rendelkezésre, és olyankor elég hangosan hangot is adott az elégedetlenségének, így magam adtam a szájába a cumit, ahogy hazaértünk a kórházból. Volt is béke és nyugalom, ha megvolt cumi, vagy a cici. De persze nem mindig. Nagyon furcsán szopott szegény babám, klattyogott közben, mint egy kis indexlámpa, és a helyzetét nem könnyítette meg a sugárban ömlő tej sem. Rengeteget fájt neki is a hasa, és egy idő után rászokott, hogy pár perc szopizás után üvöltött a cicin. Ilyenkor büfiztetés, cumis megnyugtatás után általában újra hajlandó volt szopni, de volt, hogy nem. Nem jósoltam hosszú szopis karriert neki ilyen körülmények között. De aztán ahogy nőtt (a kereslet-kínálat is kezdett közelíteni egymáshoz), egyre jobban ki tudta fejezni az akaratát, kiderült, hogy ő szeret szopizni, csak úgy, hogy közben akár 20x is mellet vált. Megtanított arra is, hogy a szoptatás nem egyenlő az evéssel, megnyugtatásnak, fájdalomcsillapítónak is lehet használni. Mellette azért jó, hogy van cumi is, de a legjobb cumi anyán van. Több, mint két éves koráig élt is cicizés lehetőségével, a pocakomban növekedő kistesó miatt beszéltem le róla, mert már nagyon kellemetlennek éreztem a dolgot. Őt nem viselte meg különösebben, hogy a cumi egy napon eltűnt, pedig akkor már nem szopott. Nem volt sem gonosz cica, sem kutya, később egy nagytakarítás során került elő a cumi egy bútor mögül.

Mire a harmadik babánk megszületett, addigra láttam jópár cumi nélkül is boldogan növekedő babát, olvastam a cumi-mellbimbó zavarról, és a kizárólagos, igény szerinti szoptatásról is. Elhatároztam, hogy ezúttal máshogy lesz. Vettünk egy cumit most is biztos ami biztos alapon, de jól eldugtam a szekrény mélyére, ahol senki sem találhat rá. A kismama csomagban lévő ajándék cumit is gyorsan elajándékoztam, és bosszankodtam, hogy miért tesznek egyáltalán ilyet bele?! Harmadszorra a szoptatás indulása maga volt a csoda: már a szülőszobán szépen szopizott a babánk minden segédeszköz nélkül. Nem volt klattyogás, sem fura hangok közben. Ha éhes volt, hosszan, kitartóan szopott, ha álmos, akkor néhány perc alatt elaludt közben. És ha nem volt éhes, de jött belőle a tej, kiköpte. Ilyenkor hordozókendőbe kötöttem, és úgy altattam el. Persze ennek a módját is meg kellett tanulnunk, a szopási igénye ilyekor is megvolt, de mivel tej nélkül nem tudtam neki cicit adni, így a kendőben helyeztem el úgy a kezét, hogy a szája közelében legyen. Hamar meg is találta így a begörbített mutatóujját, és lelkesen szopizta. Így lett egy cumimentes, igény szerint szopó, és néha ujjszopós gyerekünk. Ez persze új kihívások elé állított minket. Késő ősszel, és télen, kinti ruházatban hogy tudja egy baba az ujját szopni? Hordozókendővel, közös kabátban és némi öltöztetési trükkel ezt is meg tudtuk oldani. Sőt, autózás közben is. Na jó, merülhet fel a kérdés az olvasóban, ezzel aztán megoldottam, hogy csak én tudjam elaltatni, megnyugtatni, teljesen magamhoz láncoltam. De nem így van. Meg tudta nyugtatni, el tudta altatni más is. A férjem megtanulta használni a hordozókendőt, és ha úgy alakult, ő kötötte bele, és kialakítottak egy közös altatási szertartást énekléssel, tánccal. Később anyukám is gond nélkül el tudta altatni hordozva (amikor már nagyobb volt, előfordult, hogy a lányom vitte neki oda a hordozóeszközt, és mászott a hátára önként).

Eleinte kaptunk beszólásokat, hogy nem kéne neki cumit adni? Nem, nem kéne. Tudtuk, hogy ha egy baba utálja a babakocsit/autózást, azt cumival is utálni fogja (a középsőnk megtanított rá). (Így a babakocsit nem vettük elő többet, és csak annyit autóztunk eleinte, amennyit felétlenül szükséges volt.) És egy baba, ha valami igénye van, azt sírással jelzi, tehát természetes, hogy néha sír. Egyébként nem sírt sokat. Vagy legalábbis úgy tűnt kevesebbet, mint a nővérei. És nem volt hasfájós, pedig „össze-vissza” evett. Jó technikával szopott, nem nyelt annyi levegőt sem. Az ujját is sokkal hamarabb megtanulta a szájába tenni, mint testvérei a cumit. Persze, az mindig kéznél van. Akkor aztán jöttek az ismerősök a történeteikkel: „a cumit el lehet tőlük venni, de az ujjszopásról nem fogod tudni leszoktatni.” „Az ujjszopástól is majd girbegurbák lesznek a fogai.” Viszont volt előnye is: mászni, és két kézzel játszani nem lehet úgy, hogy közben az ujját szopja, cumival ez simán megoldható. Igaz néha elég koszos volt az az ujjacska, amikor bekapta. De például homokosan nem ízlett neki. Azt sosem fogom megtudni, hogyan lehet az ujjszopásról leszoktatni egy babát vagy kisgyereket. Mert egyszer csak rádöbbentem, hogy nem is tudom mikor csinálta utoljára. Magától elhagyta nem sokkal az első születésnapja után. Azóta csak anyacumi van, mikor több, mikor kevesebb. Ha nincs ott anya, nincs cici, tudja, és gond nélkül elvan nélküle, akár egész hétvégére is. Ami pedig van: nyugodt, magabiztos szoptatás. Amíg annyiszor kap szopni, ahányszor kéri, mindig lesz elegendő anyatej a számára. Ha egy baba a szopási igényének egy részét cumin éli ki, ezzel megnehezíti a kereslet-kínálat egyensúly kialakulását. A kizárólagos és igény szerinti szoptatással nem fér össze sem a nyugtatócumi, sem a cumisüveg használata.

Kedves anyukák! Nem célunk ezzel a cikkel lelkiismeret furdalást ébreszteni amiatt, hogy valaki cumit ad a babájának, ettől ő nem rossz anya! Valószínűleg alapos meggondolás után történt ez a döntés, és ő is a legjobbat szeretné a gyermekének. Bizonyos élethelyzetekben megvan a cumi helye. Abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogy aki még bizonytalan, hogy adjon-e cumit a babájának, informált döntést tudjon hozni, és amennyiben úgy dönt, nem ad, hogyan tudja az esetlegesen más véleményen lévő családtagokat meggyőzni, elkerülni, hogy mégis az akarata ellenére cumit kapjon a kisbabája (ha nincs kéznél egy cumi, azt nem fogják tudni használni).

A témáról az LLL honlapján is olvashatnak:

http://www.lll.hu/node/202

http://www.lll.hu/fuzetek/cumi-mellbimbo_zavar

Kutasné dr. Somoskői Zsuzsanna

Császármetszés után

Amikor a második gyerekemet vártam, sok kérdés, kétely kavargott a fejemben az örömteli izgalom mellett: Vajon jut-e elég időm a nem egészen 2 éves „nagyobbra”? Fogom-e ugyanúgy szeretni a kicsit is? Hogy oldom majd meg a házimunkát? Egy dolog nem aggasztott: a kisbaba táplálása. Első gyermekem végig velem volt a szülést követően, kezdetektől igény szerint szoptattam, ha esetleg felmerült valamilyen kérdés, bizonytalanság mindig választ kaptam La Leche Liga kiadványaiban vagy tapasztalt barátnőimtől, így zökkenőmentesen ment minden. Ráadásul Attila a várandósság alatt is szopott, így úgy sejtettem, hogy különösen gyorsan megtörténik majd a tejbelövellés.

Aztán az élet rácáfolt az elgondolásaimra: kislányom a 36. héten, sürgős császármetszéssel, meglehetősen alacsony súllyal született. A műtét mind testileg, mind lelkileg letaglózott, a megfigyelőben töltött 24 óra alatt minduntalan arra gondoltam, hogy épp tápszert kap a kislányom, holott tudtam, különösen fontos, hogy a baba első tápláléka anyatej legyen, valamint, hogy az kezdeti időkben testközelben legyünk. Amikor végre együtt lehettünk, akkor is kapott még kiegészítő táplálást, de igyekeztem mindig én etetni és ragaszkodtam hozzá, hogy azt pohárból kapja, a szoptatások után. A szülésre még fel nem készült szervezetemnek bizony több idő kellett, amíg elegendő tejet tudott termelni. Csalódott voltam és elkeseredett, ahogy az alig kétkilós babámat láttam, reménytelennek tűnt, hogy egyszer elkezd gyarapodni. Hazaérkeztünkkor sajnos a műtét szövődményeként fejfájás és sebprobléma is fellépett, így a gyermekágy első hetében elmaradt az első szülés után átélt eufórikus állapot. Vígasztalt azonban, hogy kezdetektől nagyon ügyesen, hatékonyan szopott. Bár a tejbelövellés jelét egyáltalán nem tapasztaltam, egy hét után aztán csigalassúsággal, grammokban mérhetően megindult a baba súlya, én pedig vettem egy nagy levegőt és abbahagytam a tápszeres kiegészítést. Gyermekorvosunk 2 naponkénti mérést javasolt, emellett számoltam a pisis és kakis pelenkákat, folyamatosan figyeltem a kiszáradás esetleges jeleit. Nem volt könnyű dolgom, kislányom kicsit besárgult, ijesztően aluszékony lett, folyton ébreszteni kellett a szoptatásokhoz. A második hét végére aztán sikerült 100 grammot gyarapodnia, bizakodó lettem, a kezdetben külön töltött órákat pedig sok-sok összebújással maradéktalanul pótoltuk.

Mikó-Baráth Eszter, 2015. március

Megjelent a Zsebi magazin 2015. áprilisi számában

Anyán osztozni – tandem szopi a mindennapokban

Évről évre egyre elfogadottabb, hogy egy csecsemőt egy éves koron túl is szoptatnak, sőt már azon is egyre kevesebben csodálkoznak, ha valaki egy két, esetleg három éves gyereket szoptat. Igen ám, de mi történik ha kistesó érkezik?

Két és fél éves volt a nagyfiam, amikor megszületett a kistestvére itthon. Így abban a szerencsés helyzetben volt, hogy azonnal találkozhattak, és azonnal meg is osztozhattak rajtam. Illetve a szopizáson. Amikor teherbe estem, Szabolcs fiam még javában szopott és esze ágában sem volt abbahagyni. Utánaolvastam a dolognak, és mivel nem volt semmi komplikáció, úgy döntöttem, nem is választom még el, sőt arra is nyitott voltam, hogy később tandem szoptassam majd őt és a testvérét.

Minden rendben volt, bár voltak nehéz pillanatok. Sokszor nagyon érzékeny volt a mellem, előfordult, hogy nem esett jól a szoptatás. Aztán a 16. héten jelentősen megcsappant a tejmennyiség – mint kiderült, ez általában így szokott történni – és a nagyfiam mennyiségeket kezdett enni más ételből is, a szoptatások száma azonban nem csökkent. Szabolcs kitartott a szülésig, és nagyjából fél órás lehetett Zente, amikor már együtt szoptak, nagy békességben.

Az első napokban figyeltem arra, hogy a pici kapja először az anyatejet, aztán kialakult egy rendszer. Bár az első éjszakák nehezen teltek, nem volt könnyű olyan pózt találni, ami mindenkinek megfelelt. Sokszor előfordult, hogy egyszerre akartak mellre kerülni, olyankor először a kicsit próbáltam elhelyezni, majd a nagyot irányítani, hogy hogy feküdjön, vagy üljön. Persze éjszaka félálomban ez olykor bonyodalmakat okozott. Volt olyan, hogy a sírásukkal egymást ébresztették, volt, hogy váltva ébredtek. Fárasztó volt, de mégis könnyebb, úgy éreztem könnyebben meg tudom vigasztalni őt így.

Betegségek idején is nagyon jó volt, hogy mindketten szopnak, sokkal gyorsabban és könnyebben vészeltük át a hányós hasmenéses járványokat is, nem kellett aggódnom, hogy kiszáradnak-e, mert tudtam, hogy az anyatej elég nekik. A fiúk nőttek, de a tandem szopi megmaradt. Szabolcs négy éves elmúlt, és elalváskor-ébredéskor szopik még. Az esti rituálé mai napig az, hogy az esti mesét mindketten cicizve hallgatják, olykor fogják egymás kezét, néha kicsit verekednek, vagy engem simogatnak, szeretik egymást és ezt közös kincset.

Hubay-Németh Natália

Az anyatej titkai

Számos tévhit él a mai napig a köztudatban a szoptatással kapcsolatban és ennek köszönhetően a legtöbb anyuka biztosan megkapta már egyiket-másikat az ezekre alapozott „jótanácsok” közül. A teljesség igénye nélkül ilyen, sok kárt okozó tévhit például, hogy a szülést követő napokban még úgysincs tej, felesleges mellre tenni az újszülöttet, vagy hogy nem szabad két/három órán belül szoptatni, mert egyrészt az emésztetlen és a megemésztett anyatej összekeveredik a pici gyomrában, „hasfájós” lesz, másrészt a „túletetésnek” köszönhetően kövér és/vagy evészavaros lesz. Sokszor elhangzik az is, hogy teljesen mindegy, hogy anyatejet, vagy tápszert ad az anyuka, hiszen nagyon „jó” minőségű tápszerek vannak manapság, sőt, mivel a víz, a levegő, a talaj is szennyezett, sok nem kívánatos anyag kerül be az anyatejbe, ezért a mai anyák teje nem „biztonságos”. Többen vélik úgy – tévesen –, hogy fél/egy éves kor után már semmi tápértéke nincs az anyatejnek, teljesen felesleges egy ekkora gyereket szoptatni, nem beszélve arról, hogy soha nem lehet majd elválasztani, ráadásul az anyuka szervezete is „kimerül” ilyen hosszas szoptatás során… Sajnos nagyon sok édesanyát vittek tévútra az ilyen elavult, vagy téves ismeretekre alapozott tanácsok.

Az igazság azonban az, hogy sok-sok kutatás témája volt már eddig is a szoptatás, mégis, a mai napig rejt magában titkokat az anyatej és ezeknek köszönhetően újabbnál újabb bizonyítékok kerülnek napfényre azt illetően, hogy tesileg-lelkileg mennyire jól jár mind az anya, mind a baba, ha a csecsemőtáplálás legtermészetesebb módját választják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF is egyöntetűen azt javasolják az édesanyáknak, hogy legalább 6 hónapos korig kizárólag, majd ezt követően, megfelelő hozzátáplálás mellett legalább két éves korig anyatejjel táplálják gyermekeiket.[1] A szoptatásnak számos lelki, mentális és testi egészségmegőrző, egészségvédő hatása van.

Az anyatej a legtökéletesebb táplálék a babának és összetétele a baba életkorával, igényeivel együtt változik. Legnagyobb része víz, tartalmaz kiválóan hasznosuló telítetlen zsírsavakat, fajazonos fehérjéket, vitaminokat, ásványi anyagokat, emésztést segítő enzimeket, immunanyagokat, a környezeti mérgek hatását csökkentő antioxidánsokat, gyulladáscsökkentő anyagokat, ezen kívül baktériumokkal, illetve az anya megbetegedése esetén az adott kórokozó ellenanyagaival is védi a babát. Hogy valójában mennyire „személyre szabott” tud lenni, arra remek példa, hogy bebizonyosodott: a koraszülöttek egészen más tartalmú anyatejet kapnak, mint időre született társaik, sőt, még a fiú, illetve lány csecsemőt szoptató anyukák tejének összetételében is van eltérés, de a hüvelyi úton és a császármetszéssel világrajött babák is más-más mikrobiomú anyatejet kapnak. Az anyatej összetétele még egy szoptatáson belül sem állandó és napszakonként is más és más, ezért van az, hogy este akkor is jól lakik a baba, ha mennyiségre kevesebbet evett – mert az este termelődő anyatej táplálóbb.

A szoptatás nagyban elősegíti a kötődés kialakulását az újszülött és az anya között és miután a születéssel megszakadt az addig szoros kapcsolat, a szoptatás során újra átélhetik ezt a szimbiózist. A testközelség biztonságérzetet ad a babának, hiszen bár a fizikai köldökzsinór már nem köti össze az anyukájával, a lelki köldökzsinór ilyenkor még nagyon „rövid”, annak „elszakadása” – optimális esetben – egy hosszú, kölcsönös, tanulási, fejlődési folyamat eredménye. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy ahogy a baba növekszik, fejlődik, egyre nyitottabbá válik a külvilágra és a mozgásfejlődés kezdetével fizikailag is egyre inkább eltávolodik édesanyjától – az anyatejre is így lesz fokozatosan kevésbé szüksége.

A szoptatás során termelődő hormonok relaxáló, nyugtató hatása többek között abban is megnyilvánul, hogy az éjszakai szoptatások ellenére baba is, mama is ki tudja magát pihenni. Mivel a testközelség a csecsemő valamennyi életműködésére, így a légzésére is ösztönzőleg hat, valószínűleg ez is szerepet játszik abban, hogy a szoptatott babák körében ritkábban fordul elő a hirtelen csecsemőhalál.

A hosszan tartó szoptatás – persze sok más tényező mellett – az intelligenciára is pozitív hatással van. Kutatások is igazolták, hogy az anyatejjel táplált gyerekek mentális képességei jobban fejlődnek, de jobb a stressztűrő képességük is és felnőve kevésbé lesznek hajlamosak az étkezési zavarokra, mert már életük kezdetén is saját természetes igényeik szerint táplálkozhattak.

A szülés utáni első napokban termelődő kolosztrum hashajtó hatású, ezzel segítve elő a magzatszurok, valamint a széklettel távozó, sárgaságot okozó billirubin kiürülését is. Nagyon káros az a nézet, amely szerint az első napokban nem érdemes mellre tenni az újszülöttet, úgysincs akkor még tej. Egyrészt az első napok nagyon meghatározóak a sikeres szoptatás szempontjából, másrészt a kolosztrum nagyon fontos a baba egészségét tekintve is, hiszen nagy mennyiségben van jelen benne egy olyan enzim, amely az újszülött beleit hivatott megvédeni a külvilágból érkező idegen kórokozóktól.[2] Hippokratész szerint a halál a belekben lakozik, de ugyanennek a fordítottja is igaz, miszerint az egészség is a belekben lakozik, mivel a bélrendszer épsége, egészséges működése az emberi egészség megőrzésének egyik legjelentősebb bázisa. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a frissen világra jött babák minél hamarabb, minél több előtejet kapjanak, majd minél tovább részesüljenek az anyatejes táplálás előnyeiben, annak a bélrendszerre gyakorolt jótékony hatásában. Maga a szopómozgás elősegíti az állkapocs és a fogak optimális fejlődését.

Megfigyelések szerint a szoptatott babák körében sokkal kisebb az esélye a középfülgyulladásnak, a különböző gyomor- és bélrendszeri problémáknak, a légúti megbetegedéseknek, az allergia kialakulásának. A babakorukban anyatejjel táplált felnőttek körében kevesebbszer fordul elő krónikus bélgyulladás (Chron-betegség), fekélyes vastagbélgyulladás (Colitis Ulcerosa), 1-es típusú cukorbetegség (inzulinfüggő diabetes), magasvérnyomás, de igaz ez a szív-és érrendszeri betegségekre és bizonyos rákos megbetegedésekre is.

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete ajánlásában leírtak szerint ha a glutén bevezetése a szoptatás ideje alatt történik (semmiképpen sem 4 hónapos kor előtt), azzal jelentősen csökken a gluténérzékenység kockázata és ha a szoptatás a glutén bevezetése után is folytatódik, az további kockázatcsökkenést eredményez.[3]

A KSH adatai szerint hazánkban a vezető halálokok közé tartoznak a keringési rendszer megbetegedései és a különböző daganatos betegségek, illetve a Magyar Diabetes Társaság honlapján azt olvashatjuk, hogy Magyarországon minden 12 emberből egy cukorbeteg és számuk évente 5-10%-kal növekszik[4]. Ezek a tények változhatnak, ha gyermekeink jövőjét olyan táplálékkal – az anyatejjel – alapozzuk meg, ami mivel természetes, ezért nem terheli feleslegesen a szervezetet, sőt, számtalan módon hozzá is járul az egészség megőrzéséhez.

A hosszan tartó szoptatás az anyuka szervezetére és egészségére is jótékony hatással van. A szülés után elősegíti a méh összehúzódását, így csökkentve a fokozott vérzés kockázatát. Korunk rettegett betegségei a mellrák és a méhnyakrák ellen is védelmet nyújt: minél hosszabb ideig szoptat egy nő, annál hosszabb ideig lesz kisebb esélye ezekre a betegségekre. Azokat a nőket, akik hosszabb ideig szoptattak, nagyobb eséllyel kerüli el a csontritkulás, a petefészekrák vagy az elhízás és a cukorbetegség is, de nem elhanyagolható az sem, hogy a gyermeküket anyatejjel tálpláló nőknek erősödik az önbizalmuk, a magabiztosságuk és a testtudatuk is.[5]

Bár megfigyelések szerint a kizárólagos szoptatás első heteiben csökken a csontsűrűség, a kalcium később teljesen automatikusan vissza is épül, sőt, kutatások igazolják, hogy szülés után 12 hónappal már szinte teljesen visszaáll az eredeti csontsűrűség és 2-3 évig szoptatóknál a csontsűrűség növekedése is kimutatható.[6]

A mai világban nagyon nehéz távol tartani magunkat és gyermekeinket a környezetszennyezés és az élelmiszeripar által előállított mesterséges ételek negatív hatásaitól. A La Leche Liga International arról számol be, hogy erre vonatkozó kutatások szerint, még ha kerülnek is be a környezetszennyezésből adódóan nem kívánatos anyagok a „modern” női tejbe, a szoptatás, az anyatej előnyei ellensúlyozzák azok hatásait.[7] Az anyatej az újszülött természetes tápláléka és az egyetlen, amely biztosítani tudja optimális fejlődését.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az első hat hónapban a kizárólagos és igény szerinti szoptatás az egyetlen lehetőség egy édesanya számára arra, hogy ezektől az ártalmaktól élete kezdetén a lehető legjobban megóvja gyermekét és egyúttal felkészítse rá, hogy könnyebben megbirkózzon velük a későbbiekben. Emellett az egészségesen megélt évek számának növeléséhez jelentősen hozzájárul a megfelelő hozzátáplálás mellet fenntartott, minél hosszabb ideig tartó anyatejes táplálás és természetesen a család tudatos életvezetése is.

Nagyon fontos tehát, hogy az édesanyák korszerű és szakszerű segítséget kaphassanak a sikeres szoptatáshoz és így kizárólag indokolt esetben kapjon egy baba tápszert. Ehhez a célhoz szeretnénk hozzájárulni szoptatás támogató baba-mama körünkkel, ahová egy IBCLC tanácsadóval együtt minden hónap első péntekén 16.00-18.00 óra között várjuk az érdeklődő kismamákat, anyukákat, babákat a Szülészeti Klinika tornatermében beszélgetésre, tapasztalatcserére egy. A találkozókon kívül bármilyen, szoptatással kapcsolatban felmerült probléma esetén a szoptataspecs@gmail.com e-mail címen is készséggel állunk az anyukák rendelkezésre.

Almási Edina, 2015. szeptember

A cikk a Zsebi magazin októberi számában jelent meg.

[1] http://www.who.int/topics/breastfeeding/en/

[2] A szoptatás női művészete. Kézikönyv édesanyáknak. P.34.

[3] http://www.hgye.hu/jogszabalyok/ajanlas-a-gluten-csecsemok-etrendjebe-torteno-bevezetesenek-idejerol-es-modjarol/

[4] http://www.diabet.hu/betegtajekoztato.aspx

[5] http://www.lll.hu/miert_fontos_a_szoptatas

[6] http://www.lll.hu/kaloriak_vas_csontjaink_es_az_anyatej

[7] http://www.lll.hu/szoptatas_es_kornyezetvedelem