Ez az időszak a Lactateam életében legfőképpen a Születés Hetéről szól!

Nézd meg idei programunkat és találkozzunk személyesen is

május 10-13. között

a Civil Közösségek Házában!

Születés Hete 2017 – programok

“Képzeljük el, hogy felfedeznek egy új vakcinát, amely évente egymillió vagy még több gyermek életét mentheti meg, ráadásul olcsó, biztonságos, szájon át adható, és nem igényel sem orvost, sem gyógyszertárat. Rögtön a közegészségügy első számú feladatává válna ezt a vakcinát mindenkihez eljuttatni. Pedig ilyen vakcina létezik: az anyatej. Ám most maga a szoptatás igényel orvoslást. Vagyis szakszerű segítség kell ahhoz, hogy az anyák önbizalmat nyerjenek, tudják, mi a teendő, és védve legyenek a káros gyakorlatoktól. Ha ez károsodott az idők folyamán vagy kiveszett a kultúrából, akkor az egészségügyi szolgáltatásnak kell a rendszert orvosolnia.” (Lancet, 1994)

Egy évszázaddal ezelőtt még a szoptatás volt a csecsemő legtermészetesebb táplálási módja. A család női tagjai segítették egymást a gyermekágy ideje alatt, megosztották egymással tapasztalataikat, mindig volt kitől ellesni a szoptatás gyakorlatát, volt kivel megbeszélni a felmerülő kérdéseket, kételyeket. Habár a kisbabák igényei és az anyukák mélyről jövő ösztönei mit sem változtak, manapság, a nagycsaládok felbomlásával sajnos csökkent a támogató háttér, a család többnyire csupán látogatóba érkezik és nem azért, hogy tehermentesítse a szoptató anyát, ráadásul az anyai ösztönöket is könnyen elnyomja a bennünket körülvevő (média)zaj.

A pécsi kismamák, “kispapák”, anyukák, apukák szerencsés helyzetben vannak, hiszen városunkban több olyan szakember, illetve civil kezdeményezésre indult csoport is működik, akik/amelyek a várandósság alatt, a szülésre való felkészülésben, illetve a kisbabás mindennapokban segítik a családokat. A mi kis csapatunk célja, hogy azoknak az anyáknak nyújtsunk információkat, akik anyatejjel táplálnák babájukat, legyen szó szoptatásról, lefejt tejjel történő etetésről vagy vegyes táplálásról.

Honlapunkon a szoptatással kapcsolatos korszerű ismereteket, hasznos információkat, olvasóink szoptatással kapcsolatos, tanulságos történeteit, illetve a Lactateam programjait találod.

Jó olvasgatást kívánunk és várunk szeretettel személyesen is rendezvényeinken!

A Lactateam csapata